1- Mindennek a kezdete
Ez is egy átlagos napnak indult. A fiúk ugyan úgy végezték a teendőiket immár, mint – hivatalos- idolok. Haruka igyekezett minél több új dalt írni, miközben szívét lelkét bele adta. A senpaiok is végezték a dolgukat, a két sensei meg szokásosan az elnök irodájában volt magával az elnökkel. Azzal az elnökkel, aki napok óta furcsábban viselkedik, mint általában. Azzal, aki jelenleg ahelyett, hogy az asztalán pihentetné, a lábait vagy éppen azon állna, most a földön járkál fel alá, hátra kulcsolt kézzel. A két sensei unottan nézték, ahogy járkál fel alá megállás nélkül. Nem tudták mi baja a főnöküknek. Csak annyit mondott nekik, hogy valami nagyot akar véghezvinni. Hirtelen mintha villám csapott volna belé megállt... aztán újra elkezdett járkálni. Ringo gondterhelten felsóhajtott. Hirtelen bizonytalan kopogás hallatszódott, mire az elnök arca látszólag felderült és rögtön az ajtóhoz megadta az engedélyt a belépésre. Az ajtón három 17- 18 körüli fiatal lépett be. Ezek közül az egyik egy lány volt a másik kettő fiú. A lány fehér inget viselt, aminek a gallérja rózsaszín volt és kockás mintás. Ezen felül még egy fekete mellényt viselt és egy szintén rózsaszín és kockás mintás szoknyát. Fején egy fekete fejhallgató volt, aminek az egyik oldalán egy szintén rózsaszín masni volt, a szájából pedig egy nyalóka pálcája lógott ki. Kb. 163 centi körül lehetet és hosszú derékig érő vörös haja volt - ami néha rózsaszínnek látszott- és piros szeme. Az egyik mellette álló fiú lehetett vagy 170 centi és hosszú fekete haja volt, amit felkötve hordott és sötétkék szeme. Egy fehér pólót és hozzá fekete bőrkabátot viselt, hozzá egy barna nadrággal. A nyakában egy fehér fejhallgatót viselt. A másik fiú nem volt sokkal magasabb a lánynál kb. 168 centi körül lehetet. Narancssárga haja volt, és vörös szemeket birtokolt. Ő is fekete bőrkabátot viselt - aminek zsebébe mélyesztve a keze volt- és piros pulcsit, barna nadrágot viselt hozzá.
- Isten hozta önöket! – üdvözölte őket az elnök nagy lelkesedéssel, aminek a hatására a fiatalokból különböző reakciókat váltott ki. A kék szemű fiú továbbra is életunt arccal nézett félre még arra se vette a fáradságot, hogy biccentsen egyet köszönés képen. A másik fiú elmosolyodott majd biccentet egyet. A lány kissé zavartan, de megszólalt.
- Jó napot elnök úr, Ringo- sensei, Hyuga sensei. – hajolt meg. – Miért hivatott minket elnök úr?
- Azért, hogy gratuláljak, amiért bekerültek a mesterkurzusra! – forgott a tengelyes körül a férfi. A három fiatal zavartan össze nézett.
- Mire készül? – kérdezte gyanakodva a kék szemű.
- Honnan veszi Amashi úr, hogy készülök valamire? – kérdezte az elnök, miközben a fiú képébe mászott, aki fintorogva tolta arrébb.
- Onnan, hogy mi hárman bár a Satome akadémián végeztünk, nem eddig nem voltunk a mesterkurzus tagjai különböző okok miatt. Erre most ide hívat minket és bejelenti, hogy a tagjai vagyunk. Pedig nincs bennünk semmi különleges, meg már itt vannak a hercegek, akik elég népszerűek, mióta megnyerték az Utaprit. – ecsetelte a fiú.
- Hm. Ez igaz. – mondta, majd hirtelen a lányhoz fordult, aki ijedtébe sikított egy aprót.
- És magának mi a véleménye Chelsa kisasszony? – kérdezte.
- Öhm, valami nagyon sántít ebben az egészben, ahogy Ray is mondta. – válaszolt kissé megszeppenten.
- Értem. – válaszolt az elnök, majd a mosolygó fiúhoz fordult. Azonban mielőtt megszólalhatott volna a fiú megelőzte.
- Egyet értek az előttem szólókkal, szóval mi lenne, ha beavatna minket is? – kérdezte mosolyogva. Bár mosolygott, de a levegő érezhetően lehűlt, a másik kettő jövevény pedig kicsire összehúzva magukat, egymásba kapaszkodva reszkettek, nagy szemekkel (amolyan ugye minket nem bántasz tekintettel) a sarokban.
- Nos, kezdjük először is azzal, hogy tévedett Amashi úr. – kezdte az elnök. – Maguk igen is különlegesek. – folytatta, de ezúttal a lány szakította félbe.
- Jéééééé, Ray tévedett. Ezt fel kell jegyeznünk! – mondta, majd menekülni kezdett a másik haragja elöl.
- Ne is törődjön velük, majd megszokja. – legyintett a vörös szemű fiú. – Hogy érti, hogy különlegesek vagyunk? – kérdezte a fiú.
- Úgy, hogy Chelsa kisasszonynak ugyan olyan tehetsége van a dalíráshoz, mint Nanami kisasszonynak. –kezdett bele, de már megint félbe szakították.
- Ki az a Nanami? – kérdezte a kék szemű.
- Nanami a Starish zeneszerzője. Ej, ej, még ezt se tudod? – öltött nyelvet a kék hajúra, majd újra fogócskázni kezdtek nem törődve a környezettel.
- Oké, ez kissé váratlan volt, de ezt sejtettem. De akkor mi van velünk? – kérdezte.
- Maguk meg vannak olyan tehetségesek, mint a Starish, csak egy kicsit csiszolni kell magukon. – válaszolt az elnök.
- Csiszolni? – kérdezte a másik vörös.
- Tehetséges? – kérdezte egyszerre a kék szemű és a lány. Majd a lány hirtelen elkezdett nevetni. A végén már a másik vörös fogta meg, ne hogy összeessen a nagy nevetéstől. Miután nagy nehezen lenyugodott megszólalt az elnök.
- Valami vicceset mondtam? – kérdezte kissé csodálkozva.
- Nem, nem arról van szó! – törölgette a könnyeit a lány. – Ha nem arról, hogy maga csináltatni akar valamit Rayal. Ez az év poénja. Előbb szökök el, mint sem, hogy csinálnia keljen valamit. – mondta mire a kék szemű enyhén szúrósan nézett rá.
- Nem, baj ezt is megoldjuk! Most pedig bemutatom önöknek a mesterkurzus többi tagját. – mondta majd kiment az ajtón. A három fiatal egymásra nézett majd Chelsa megszólalt.
- Tényleg komolyan gondolja. – nézett a távozó alak után.
- Hát ez szívás. – állapította meg a kék szemű, majd megindult.
- Úgy látszik ezúttal tényleg nincs menekvés. – sóhajtott fel a másik fiú. – Gyere Chelsa.
- De én nem akarok! – hisztizett a lány.
- Kapsz nyalókát! – lengette meg a lány előtt az édességet.
- Már is indulok! – csillantak fel a szemei.
A Starish tagjai nem tudták hova tenni az új tagokat. Két vörös hajú és egy fekete. A fekete hajú fiú életunt arccal nézett valamerre, a vörös hajú fiú egyfolytában mosolygott, amíg a lány… nos, ő boldogan el volt a nyalókájával.
- Bemutatom önöknek a mesterkurzus új tagjait! – konferálta fel őket az elnök.
- Nano vagyok! – mutatkozott be a vörös hajú fiú. – Ő pedig itt a húgom Chelsa. – mutatott a mellette álló lányra.
- Hali! Chelsa vagyok! – intett vidáman a társaságnak. De a vidámsága nem tartott sokáig, ugyan is Jinguji Ren nem is lenne Jinguji Ren, ha nem bókolna minden lánynak.
- Üdvözlöm hölgyem! – csókolt kezet a lánynak, mire apró ír jelent meg az arcán. – Kegyed szépsége határtalan, akár csak ennek a rózsának a szépsége. – adott a lány kezébe egy rózsát, aki kínos mosollyal fogadta el a virágot remélve, hogy gyorsabban szabadul a fiútól.
- Na, elég lesz Rómeó, húzás innen! – lépett közbe Nano.
- Chelsa? – kérdezte az érkező Kotobuki Reiji.
- Reiji! – ugrott visítva a lány a senpai nyakába.
- Senpai ismered ezt a lányt? – kérdezte Otoya.
- Hát persze, hogy ismerem. Ő az én kicsi húgom! – jelentette be teljesen lesokkolva ezzel a környezetet.
- Jaj, bátyó annyira hiányoztál! – ölelte át a senpait a lány.
- Nem is tudtam, hogy van egy húgod. – szólalt meg Ranmaru.
- Mert nem kérdezted soha. Egyébként nem csak húgom van. Van egy öcsém is. – mutatott a másik vörös hajúra.
- Hali! – intett egyet.
- De hát nem is hasonlítanak rád! – értetlenkedett tovább Otoya.
- Azért mert nem vérszerinti testvérek vagyunk. – válaszolt a lány, aki idő közben, lekászálódott, a barna hajú senpai nyakából és visszaállt a két fiú közé. – Reijinii másik anyától származik, de ennek ellenére én és Nanonii ugyan úgy szeretjük, mintha a vérszerinti testvérünk lenne. – mosolygott, majd hirtelen kivette az immár nyalóka nélküli pálcát a szájából és rögtön lehervadt a mosolya. – Ez is elfogyott. – nézett keserűen az üres pálcára. A vörös hajú fiú, sóhajtott majd a kabátja zsebéből elővett egy nyalókát és oda adta húgának.
- Sejtettem, hogy hoznom kell, mert te elfelejtesz. – mondta. A lány, csillogó szemekkel bontotta ki a nyalókát majd elégedett arcot vágva ízlelte az édességet.
- Köszönöm bátyó! – mosolygott hálásan.
- Látom a nyalóka mániád még mindig meg van! – nevetet a barna hajú senpai.
- Igen! – válaszolt vidáman a lány.
- Tudjátok Chelsa nagyon szereti az édességeket, de főleg a nyalókát. Mindig van egy a szájába. Mondhatjuk azt, hogy ez a védjegye. – mosolygott a senpai. – Mi a helyzet otthon? Apa, hogy van? – nézett öccsére.
- Semmi sem változott amióta utoljára beszéltünk. Apa még mindig kirobbanó formában van. Olyan mintha még most is a fénykorát élné. – válaszolt a fiú.
- Akkor jó. – nevetett fel a fiú.
- Nice! Mindenki ismer mindenkit! Akkor magukra hagyom önöket! Good bye! – hadarta az elnök majd egy füstbomba kíséretében eltűnt.
- Ezt, szoknom kell. – mondta Chelsa.
- Nem csak neked. – szólalt meg a fekete hajú fiú. – Nekem nincs kedvem ehhez. Ez az egész a ti hibátok. – mutatott a két vörösre.
- A miénk? – kérdezte csodálkozva Chelsa.
- Igen. Mivel miattatok jelentkeztem az akadémiára! – mondta kissé idegesen.
- Jaj, már emlékszem. A miatt a fogadás miatt kerültünk ekkora nagy pácba. – vigyorgott a lány.
- Ne vigyorogj te kis vörös démon! – kiabált a lányra, aki elkezdett kuncogni. – Bár ne fogadtam volna veletek. Pedig még figyelmeztettek is, hogy a démoni ikrekkel nem szabad packázni. – kezdett el sajnálkozni.
- Démoni…
- … ikrek? – kérdezte felváltva Otoya és Ciel.
- Igen. – sóhajtott Kotobuki. – Nano és Chelsa kétpetéjű ikrek, de nagyon hasonlítanak egymásra. A démoni jelzőt egyrészt a szemszínük miatt kapták, másrészt a miatt, hogy miket csináltak. Néha tényleg olyanok voltak, mint két démon. – mondta, miközben a veszekedő hármasra nézett.
- Jaj, mit rinyálsz nem csak te szívtál. Mi is elbuktuk a fogadást és az akadémián kötöttünk ki. És különben is az egész oka a húgod, Kiru volt. Ő vett rá minket, hogy fogadjunk a másik húgoddal Keikoval! – védte magukat a narancs hajú fiú.
- Keiko rohadt szerencsés mindenben kivéve a szerelem. – tette hozzá Chelsa.
- Chelsa a szád! – szólt a lányra Reiji.
- Hupsz. Bocsika! – mosolygott a lány. Az idősebbik testvére, csak rosszállóan megcsóválta a fejét.
- Nos, minden esetre, jobb lesz, ha felkötitek a gatyaszárat. Nem tudom, mire készül az elnök, de ha ezt a hármast ide hozta, akkor valami nagydologra. És bizony itt el fog szabadulni a pokol. – jelentette ki Kotobuki.
Vége