1.fejezet: Kezdetek avagy én, mint sztár? (első rész)
Izgatottan nézték a televízió képernyőjét. Tűkön ülve várták, hogyan is fog szerepelni, hiszen most ez az ő nagy napja. Itt fog minden eldőlni. Vagy sikeresen teljesíti az első akadályt, vagy elbukik és minden eddigi munkája oda. Azonban volt valami, amit csak kevesen tudtak.
- Nos, hogy szerepelsz drága? Tudod jól, ha elbukod, nagy bajban leszel. – mosolyodott el mézes mázosan. Fekete haját egy laza kézmozdulattal hátra dobta, majd minden figyelmét a képernyőnek szentelte.
Ahogy a mobilja képernyőjét figyelte elgondolkozott azon, hogy legutoljára akkor izgult ennyire, amikor Hijirikawa és Tokiya léptek fel abban a híres zenés műsorban. Aztán eszébe jutott, hogy még nem is hallotta a lányt énekelni. Pedig rossz nem lehet, ha mindenféle alap nélkül bejutott úgy, hogy a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatta eleinte a sztárrá válás irányában.
Amikor először látta, azt gondolta, hogy egy intelligens, de érdektelen lánnyal van dolga. Aztán megváltozott a véleménye, amikor jobban megismerte. Bár még mindig nem tud róla sokat, de úgy érzi, hogy egy hatalmas terhet visel, amit senki sem tud levenni a válláról.
A fények kihunytak, ők pedig lélegzett vissza fojtva várták, hogy mi lesz. A közönség izgatottan várta, hogy a rejtélyes új lány vajon mire képes.
Megfordultam...
És ki volt mögöttem?
Belemélyesztetted karmaid a sötétségbe, és felhasítottad az éjszakát.
Az esőcseppekből vércseppek lesznek és végig futnak arcomon.
Ha már nincs olyan hely, ahova visszatérhetnél, akkor...
Gyere el hozzám, és az ujjaimmal, ezekkel az ujjakkal, magammal viszlek...
Egy érintetlen erdőbe, ahol a kabócák sírnak.
Már nem tudok vissza fordulni.
(Higurashi no Naku Koro ni, 1. Openig)
A Starish egy újabb nehéz nap elé nézett. Ezúttal egy koncertjük lesz, ami kitölti majdnem az egész napjukat.
- Áh, hát megérkeztetek! Üdv nálunk! A stylist már vár rátok. Bocsánat, de én most nem tudlak elkísérni titeket, de nem sokára itt lesz valaki, aki segíteni fog nektek. – hadarta el a középkorú férfi majd otthagyta a meglepetten pislogó fiúkat.
- Na is törődjetek vele. Csak ideges. Öt perccel ezelőtt kapta a hírt, hogy a feleségénél megindult a szülés. – lépett hozzájuk egy kb. velük egykorú fiú.
- Nem lehet könnyű neki. – állapította meg Hijirikawa.
- Az ötödik alkalommal már igazán hozzá szokhatott volna. – válaszolt a fiú. A fiúk megdöbbenve néztek a papírokat nézegető fiúra. – Na, de ne boncolgassuk a főnök furcsa családi életét, a stylist már vár titeket. – indult meg és egy öltözőhöz vezette őket. – Ez itt az öltözőtök. Mindjárt itt a stylist is csak szólok neki, hogy megérkeztetek. – mondta, majd ott hagyta a fiúkat. Öt perc múlva egy fehér hajú és sárga szemű lány lépett be és valamit magyarázni kezdett, miközben egy mérőszalaggal elkezdte lemérni a legközelebb eső srác méreteit, aki nem volt más, mint Shou.
- Ez mit akar? – kérdezte az arcán apró pírral, miközben menekülni próbált az őt mérő szalaggal és valami ismerőset kiabáló lány elől.
- Azt mondja, hogy „maradj nyugton te törpe, mert így nem tudom levenni a méreteid!”. Egyébként még mindig pocsék a kiejtésed. – lépett be a szobába egy újabb lány. Erre a fehér hajú megállt, és másik nyelven kezdet el valamit magyarázni, mire a másik ugyan olyan nyelven válaszolt. Közben a fiúk végig nézték az új lányt. Hosszú szőke haja volt, amit befonva hordott és különös ruhákat viselt. Első pillantásra senki sem tudná megmondani, hogy mi volt más a ruházatában, de ha jobban megnézi az ember, akkor is csak annyira jut, hogy nem mindennapi ruhák, még is olyanok, mintha a viselőjére öntötték volna. – Ahelyett, hogy itt vitatkozol velem, már elvégezted volna a munkádat. – szólalt meg ismét japánul.
- Kit neveztél te törpének? – háborodott fel a chibi.
- Ő nem a magasságodra utalt. – szólalt meg egy ravasz mosoly közepette. – Ej, ej, sürgősen keresni kell neked egy pasit. – mosolygott gonoszan a fehér hajúra, aki valamit morgott még más nyelven, majd neki fogott lemérni a piruló fiúkat. – Mit pirultok itt, mint a szüzek? Nem csinált veletek semmit. – kérdezte, majd rögtön folytatta is. – Oh, már értem. – jegyezte meg miközben félre fordult, hogy elfojtsa a nevetését, miközben a fiúk még jobban elpirultak. Mire a fehérhajú lány végzet a másik is kinevette magát. Mosolyogva törölte ki szürke szemeiből a könnyeket. – Nah, most hogy végeztetek a méret levétellel körbe vezetlek titeket. – mondta, majd elindult a fiúk pedig libasorban követték.
- Ki vagy te? – kérdezte Masato.
- Oh, bocsi még be se mutatkoztam. A nevem… - kezdte volna, de egy kiáltás belé fojtotta a szót.
- Miria! – jelent meg a főnök.
- Igen, főnök?
- Nekem most dolgom van. Kérlek, értesítsd Yuu-t, hogy övé az irányítás, de ha elcseszi, akkor letépem a golyóit. – mondta, majd elrohant.
- Rendben. Viszlát, főnök! Üdvözlöm a feleségét! – integetett a rohanó férfi utána mosolyogva.
- Átadom! – kiáltott vissza a férfi majd egy porfelhő kíséretében eltűnt.
- A főnök ma is vicces hangulatában van, mint mindig. – mosolygott a lány.
- Hát én ezt nem így mondanám. – mondta Shou.
- Nos, akkor a nevemet már tudjátok, és ha nincs egyéb kérdésetek, akkor mehetnénk tovább. – mondta, majd megindult, meg sem várva, hogy a fiúk reagáljanak. A lány sok helyet és embert megmutatok nekik, végül egy szobába mentek, ahol két fiú verekedett éppen. – Egy pillanat. – mosolygott majd a verekedő pároshoz lépett. – Abbahagyni! – választotta szét egy mozdulattal a kettőt. A fiúk csak annyit láttak, hogy a két fiú hátra repült és csak a fal állította meg őket. – Még is mit képzeltek hol vagytok ti? Óvodában? Hát nem! Ez itt egy munkahely, és pár óra múlva itt egy koncert lesz. Szedjétek össze magatokat, de nagyon gyorsan, különben a főnök dühös lesz, hogy már megint miattatok csúszott be valami baki a szervezésben! – fenyegette meg a fiúkat.
- Aj, Miria – chan előttünk nem kell megjátszanod a tsunaderet. – karolta át egy fekete hajú fiú a lány vállát. A lány elsötétedő tekintettel, fogta meg a fiú karját, majd egy gyors mozdulattal átdobta maga felett és a fiú a padlón hevert.
- Nem játszok meg semmit. Teljesen komoly voltam. – mondta fagyosan. Szürke szemei szinte villogtak, a szobában lehűlt a levegő. – Yuu! – szólította meg a másik fiút, aki a fal tövében élvezte a műsort.
- Igen? – kérdezett vissza érdeklődve.
- A főnök üzeni, hogy tiéd a pálya, de ha valamit elcseszel, akkor letépi a golyóidat. – mosolygott csukott szemmel a srácra, mire az kieresztette a depresszióját.
- Hát haver, kellett neked kikezdeni a lányával. – nevetett a másik. A légkört a szőke lány telefonjának csörgése törte meg.
- Halló? – szólt bele, majd félre vonult. – Most nem jó. Éppen dolgozom. – húzta el a száját. – Az nem olyan egyszerű, azt te is tudod. Vészhelyzet? Rendben. 10 perc és ott vagyok. – tette le a telefont majd felnézett a szobába belépő fehér hajú lányra. – Rosa el kell mennem. Fedeznél a főnök előtt? – kérdezte másik nyelven.
- Megint oda kell menned? – kérdezte a fehér hajú.
- Igen. Vészhelyzet van. Mindenki, aki számít, ott van.
- Úgy érted a gárdavezetők Ezarel, Nevra, Valkyon, te, a húgod, Haru, Leiftan és Miko?
- Igen. Nem tudom, miről lehet szó, mivel mostanában elég elfoglalt voltam és nem mentem még vissza, de ha már nekem is ott kell lennem, akkor tényleg nagy gáz van. – sóhajtott.
- Akkor mire vársz még? Menj!
- Rendben, és köszi! Szia! – rohant ki.
- Hé, hova mész? – kérdezte Yuu. – Most én vagyok a főnök! – kiáltott a lány után, de az már messze járt. – Ez nem ér engem senki sem vesz komolyan.
- Téged nem is lehet komolyan venni. – válaszolt a fehér hajú.
- Már te is? – kérdezte sírva.
- Az előbbi párbeszéd mi volt? – kérdezte Masato.
- Ah, mivel Miria részben francia és Franciaországban született, ezért tud franciául, Rosa pedig ízig-vérig francia. Ha valami olyanról van szó, hogy nem akarják, hogy mi is értsük, akkor franciául beszélnek. – adott felvilágosítást a fekete hajú.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
- Nos, ha mindenki itt van, akkor kezdhetjük a gyűlést. – szólalt meg Miiko. – Miria, mivel te mostanában nem voltál itt ezért nem tudhatod, de kitört egy járvány, ami hatással van a kristályra is. Egyre jobban gyengül. Olyan mintha valami elszívná a pozitív energiát. És ez jelen van a faluban is az összes többi eldaryai lakosra. Eddig csak azok kivételek a járvány alól, akik gárda tagok, vagy itt a palotában, vagyis a kristály közelében tartózkodnak.
- Mi? De még is hogy? – kérdezte Miria.
- Egyelőre még nem biztos, de sejtésünk szerint ez egy ősi átok, amit a templomosoknak köszönhetünk. – válaszolt Ezarel.
- Már megint a templomosok? Hiszen még csak nem rég vagyunk túl a háborún! – háborodott fel.
- Ezek csak feltételezések. – szólalt meg Miiko keményen. – Viszont, ha nem teszünk valamit, a kristály energiája elvész, és akkor Eldaryának vége.
- Sikerült valami módot találni rá, hogy megállítsuk ezt a járványt? –kérdezte Alexis.
- Igen van. Találtunk egy olyan energiát, amivel pótolni lehet az elveszített energiát.
- Tényleg?- kérdezte Miria.
- Igen. Számításaink szerint az emberek világában található meg ez az energia.
- Szuper és mit kell tennünk ahhoz, hogy be tudjuk gyűjteni? – kérdezte Miria.
- Sztárrá kell válnod. – jelentette ki a nő, mire a szőke lány lefagyott.
- Hogy mi?! – kérdezte felháborodottan.
Vége