1. fejezet: Epilógus
Réges, régen kezdődött a történetünk. A dolgok mögött sokszor több minden rejlik, mint hinnénk. Sosem szabadna elsőre ítélkeznünk, amíg nem tudjuk az igazságot még is sokan elfelejtik ezt.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
Egy messzi királyságban uralkodott egy fiatal, de szigorú királynő. 12 évesen koronázták meg, 16 évesen fogadták el, mint tényleges uralkodót és ülhetett a trónra. Számos hadjáratot vezettet már és ő maga is részt vett rajta. Fiatal kora ellenére sikeres uralkodó volt, azonban voltak olyanok, akik ezt nem nézték jó szemmel. A nép túl szigorúnak, egyenesen kegyetlen uralkodónak tartották. Az évek elteltével a nép nagyja gyűlölte az ifjú királynét.
Amikor betöltötte a 18-at már érezni lehetett a feszültséget. Elvégre, ha megházasodik és egy idegen király fog uralkodni a nép felett a legrosszabb is bekövetkezhet. A feszültség egyre csak nőt, egészen addig, amíg már nem bírta tovább a nép.
Alfred F. Jones vidám ember volt, bár kicsit gyerekes. Néha voltak olyan ötletei, aminél az ember elgondolkozott a valódi korán, de a legtöbb esetben csak legyintettek és ráhagyták a dolgot. Azonban volt valami vagy valaki, aki el tudta rontani a kedvét, már csak akkor is, ha említették a nevét. Ez a személy Alice Kirkland volt az ország királynője. Gyűlölte. A szemében a nő nem volt más, mint egy zsarnok és kegyetlen nőszemély.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
Senki sem tudta megmondani, hogy kinek az ötlete volt vagy, hogy kezdődött az egész. Azt meg végképp nem tudta senki sem megmondani, hogy lett Alfred az egész vezetője, de senki sem ellenkezet. Talán, a fiú vezető karizmája lehetett az oka. Cselekedniük kellet és ez az időszak volt a megfelelő, amikor a hadsereg meg van gyengülve a szomszédos országokkal való háborúzás miatt. Az éj leple alatt hajtották végre a puccsot, hiszen a sötétségben nem látnak olyan jól az őrök és jobban lehet lopakodni. Egy kis csapat magára vonta az őrök figyelmét a többiek behatoltak a palotába. Út közben számos őrrel találkoztak még, így a végére a fiú egyedül maradt. Hamarosan észrevette, hogy valami nincs rendben. Túl kevés volt az őr és túl nagy a csend. Rossz érzése támadt. Épp egy folyósón kelt át, amikor megtorpant. Túl világos volt, ahhoz képest, hogy este volt. Kipillantott az ablakon és elkerekedett a szeme. A kastély lángokban állt. Teljes erejéből rohant egy szoba felé amerre a királynőt sejtette. Nagy nehezen kinyitotta a hatalmas ajtókat. Az egész szoba lángokban állt, a füsttől alig bírt lélegezni. Körülnézett. A terem közepén a lángok között megtalálta azt, akit keresett. Ott ült egy széken, miközben a háttámlán támasztotta karjait, azon pedig a fejét. A szoba falán lévő képet nézte nem is méltatta figyelemre a fiút, csak amikor már kezdtek jobban elterjedni a lángok, vetett rá egy utolsó pillantást. Abban a pillantásban rengeteg bánat és csalódás volt. Megdermedt. Szólni akart, de nem bírt. Egy hang se jött ki a torkán. Lépett előre egyet, mire a lángok felcsaptak, így kénytelen volt visszahátrálni. Hirtelen valaki megfogta a vállát és kirántotta. A társai voltak azok. Ellenkezni se tudott, úgy húzták távol a szobától. Hamarosan kijutottak az égő palotából.
Vegyes érzelmekkel figyelte az égő épületet. A puccs sikeres volt. Örülnie kellene, mint a társainak. De akkor miért nem örül? Mi ez az érzés a szívében? Miért lebeg a szeme előtt az Ő tekintete?
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
A puccs után egy évvel az új király Alfred lett. Miután sikerre vitte a puccsot őt választották királynak. Egy év alatt megváltozott az ország. A hangulat csak egy kicsivel lett jobb, mintha valami baljós dolog folyton ott lebegne a levegőben. A pletykák szerint az elhunyt királynő átkozta meg az országot. Ő hülyeségnek tartotta. Látta az utolsó pillanatait, az emlékeibe éget. Még így egy év elteltével is tisztán emlékszik arra a reményvesztett tekintettre. Rémálmaiban gyakran újra éli azt a pillanatot, és csak úgy, mint anno, az álmaiban sem tud a nő közelébe jutni nem, hogy még megmenteni.
Sóhajtva nézett fel a szobában lévő képre. Ez a kép volt bent akkor abban, az égő szobában. Ezt a képet nézte az utolsó pillanatig az a nő, akit nem tud kiverni a fejéből. Valami csoda folytán a kép túlélte a tüzet. Egy lovag volt rajta. Szőke haja és zöld szeme volt akár csak annak a nőnek. Olyan mintha egy és ugyan az a személy lenne csak különböző nemben. Furcsának tartotta ezt is, meg azt is, hogy nem tudja kiverni a fejéből a nőt. Egy évvel ezelőttiig szívből gyűlölte és megvetette, a halálát kívánta, most meg amikor valóra vált a kívánsága emészti a bűntudat, hogy nem bírta megmenteni.
Egyszerűen nem bírja elviselni azt a tekintetet.
Sóhajtott, majd leült. Egyszerűen, nem tud magával mit kezdeni. Össze van zavarodba. Pedig a lehető leggyorsabban kell rendet raknia magában. Most már Ő a király, vezetnie kell az országot. A népe számít rá. Erre mit csinál Ő? Az előző királynőn kesereg, aki már halott. Hála neki. Remek. El kéne terelnie a gondolatait. Felállt és a könyvtár fele vette az irányt.
Mivel az előző palota leégett ezért egy másik palota lett az övé. Néha még most is eltéved, pedig azért már illő volna megszoknia, a helyet. A hely érdekessége, hogy állítólag ez volt az előző királynő kedvenc palotája, gyakran járt ide, ha megtehette. Elvileg kell, hogy legyen egy hatalmas könyvtár is, ami felülmúlja a városi könyvtárt. Út közben elgondolkozott azon, hogy nem ártana kitáblázni a helyet, meg kicsit barátságosabbá tenni. Egyedül végig sétálni a hatalmas ablakos folyósokon, ahol egy lélek se jár, nyomasztó. Talán keresnie kellene egy feleséget magának. Erre a gondolatra ismét felsóhajtott. Ha szerencséje van, még minimum egy évet kibír feleség nélkül és csak utána fogják ez ügyben zaklatni a nemesek és tanácsadók. Már előre retteg a naptól. Egész életében egyszer volt szerelmes, de akkor is még nagyon fiatal volt. Nem nagyon fogta fel, hogy mit jelent a szerelem. Talán ez az oka, hogy csak homályosan emlékszik ara a lányra. Annyit tud, hogy hihetetlenül gyönyörű volt, akár csak egy tündér, és egy nemes lánya.
Gondolkodásból feleszmélve észrevette, hogy megérkezett a könyvtárhoz. Még nem nagyon volt itt. Mióta megkoronázták, csak most jutott ideje arra, hogy kicsit pihenjen. Benyitott és lenyűgöző látvány fogadta. 3 emelet és a földszint telis tele könyvespolcokkal és rajtuk roskadásig könyvekkel.
- Elképesztő! – tátotta el a száját és beljebb ment.
Elképedve nézelődött a sorok között. Voltak ott irodalmi művek, regények, verses kötetek, sőt még gyógyításról és gyógynövényekről szóló könyvet is talált. Lenyűgözve sétálgatott a polcok között, amikor rossz érzése támad, és kirázta a hideg. Gyanakodva körülnézett, de semmit sem látott. A megérzésére hallgatva elindult egy irányba. A hatalmas könyves szekrények, most labirintusnak tűntek. Ahogy a rossz érzés növekedet, úgy lett egyre frusztráltabb is és próbált felkészülni a legrosszabbra. Hirtelen megcsapta az egyik polc mögül a hideg fuvallat. A kardja markolatát szorongatva halad a polc másik oldala felé. Mielőtt kilépett volna, nagy levegőt vett. Egy nagy lépéssel kilépet és hirtelen elakadt a lélegzete.
Ő állt ott, egy könyvvel a kezében, amit elmélyülten olvasott. Amikor észrevette megdöbbent és leejtette a könyvet, majd egy hatalmas fuvallat miatt, amikor becsukta egy kis időre a szemét eltűnt. Nem maradt más utána, csak a könyv a földön, amit óvatosan felemelt. Idegen írással volt rajta a cím és az elején egy varázskör volt.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
A kandalló tüze élénken pislákolt ő pedig meredten bámulta a kezében lévő könyvet. Még mindig alig hitte el, azt, ami délben történt. Természetesen nem beszélt róla senkinek (ugyan ki hinne neki), de akkor is nyomasztotta az egész. Minden olyan hihetetlen. És itt van ez a könyv is. Valamiféle idegen nyelven van írva, de az ábrái alapján nem tudja kikövetkeztetni, hogy milyen könyv is lehet. Egy sóhajtás kíséretében összecsukta a könyvet. Hiába próbálkozik, ha nem mega, akkor nem megy.
A kandalló lángja egy pillanatra meglibben. Fáradtan nézett oda, de csak sóhajtásra futotta. Azonban amikor felnézett a szíve kihagyott egy ütemet.
Újra itt volt előtte Ő.
- Add vissza! – csengett a hangja. – Add vissza, azt a könyvet!
- Nem, lehet. Neked halottnak kéne lenned! – mondta sokkosan.
- Ennél azért több kell, hogy csak úgy meghalljak. – válaszolt lehunyt szemmel.
- De hát láttam! A saját szememmel láttam, akkor ott képtelenség volt kiszabadulni!
- Nézd engem, nem érdekel, hogy elhiszed, vagy nem, csak add ide a könyvet, mielőtt kifutok az időből és megölnek.
- Megölnek? De hát..
- Csak add ide! Ha kiontják a vérem mindennek vége. Csak abban van a megoldás, hogyan lehet legyőzni! – mutatott a könyvre. Mielőtt válaszolhatott volna kopogás szakította félbe a „csevegést”.
- Uram, látogatója jött. – hallatszott a szolga hangja az ajtó túloldaláról. Egy pillanatra az ajtóra tekintett, de ennyi elég is volt. A lány már nem volt ott.
Vége