1. - Démoni én

2013.12.08 17:24

Démoni krónikák – Első fejezet

A tükör

Esik az eső és villámlik. A fák engedelmesen hajlanak meg a viharos szélnek. Egy régies kinézetű ház ablakiból fényszűrődött ki. Bent egy idős nő sürgött, forgott a konyhában, miközben unokáját hallgatta. A lassan 60- as éveit taposó idős nő mosolyogva hallgatta legkisebb unokáját, ahogy az iskoláról, a barátairól mesél neki.

• Nagymama!  - szólalt meg szomorkás hangon a lány. Az idős asszony meglepődve fordult felé. A lány szemi most szomorúan csillogtak.
• Igen kicsikém? – ült le unokája mellé. Sejtette, hogy mit akar kérdezni.
• Mesélnél nekem anyuról? – kérte a lány. A két karját összefonta és felrakta a pultra. A fejét rárakta és szomorúan bámult előre.
• Tudod, nagyon hasonlítasz anyukádra. Neki is ilyen gyönyörű hosszú haja volt. ki köpött mása vagy. Csak a hajad és a szemed színe nem hasonlít az övéhez. Azt apukádtól örökölted.
• Tényleg? – tért jobb kedvre a lány.
• Igen. Tudod, mit. Azt hiszem, fent a padláson vannak képek róla. – mosolygott unokájára. Az unokának sem kellet több rögtön szaladt fel a padlásra. Sokáig volt fent. Épp egy újabb dobozt nyitott ki, amikor a sarokban észrevett valamit. Egy maga tárgy volt letakarva fehér lepellel. Hirtelen rántotta le a leplet és ámulva figyelte a gyönyörűen megmunkált tükröt. Ahogy figyelgette észrevett a tükör tetején egy írást. Ismeretlen nyelven volt, de ő még is el tudta olvasni.
• Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!  - olvasta fel az írást. Áhítattal nézte a tükröt és szép lassan emelte fel a kezét, hogy megérintse a tükröt, mintha attól félne, hogy ha hozzá ér valami rossz fog történni. Amint megérinttette a tükröt, az üveg felizzott aztán mintha mi sem történt volna ismét normális lett.
• Na, ne! Hol a kandi kamera? – nézte körbe a tükröt, de nem talált semmit. Amikor újra bele nézett a tükörbe ijedten hátrált addig, amíg fel nem bukott a saját lábába és hátra nem esett. Még mindig ijedten nézte a tükröt, egészen addig, amíg a mamája lentről fel nem szólt neki.
• Kicsim kész a vacsora! – a lány gyorsan felállt és lefutott a lépcsőn. A tükörben lévő alak gonoszan vigyorgott, kivillantva fehér fogait. Hosszú vörös tincsei kiemelték démonian csillogó zöld szemeit. Ördögi kacaját nem hallhatta más, csak a padláson élő egér család, akik most rémülten bújnak vissza az eddigi búvóhelyeikre.

A tükör túloldalán lévő személy hirtelen eltűnt, de érezni lehetett, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy megjelent. Elvégre, még csak most született meg.

Lent a konyhában a lány ideges mesélte el a nagyijának, hogy mit történt fent vele.

• Hinned kell nekem nagymama! Tényleg volt valaki a tükörben! Valaki, aki nem én voltam. – az utóbbit inkább már csak magának mondta, de még így is hallotta felmenője.
• Hiszek neked kicsim. Mit szólnál hozzá, ha megnéznénk együtt azt a tükröt? – kérdezte kedvesen mosolyogva, de legbelül szörnyű félelem szorongatta. Olyan, amit már igen rég érzett. Amint felértek a padlásra és beléptek az idős nő azt hitte, hogy összeesik, amikor megpillantotta a tükröt. A kis unokája kétségbe esetten nézte a tükröt.
• Pedig tényleg itt volt! Becs szó! – fordult nagymamája felé. – Nagyi mi a baj? Miért vagy ilyen sápadt? Nagyi! – kezdte el kétségbe esetten szólítgatni a lány.
• Jó-jól vagyok kincsem. – erőltettet mosolyt magára.
• Biztos? – kérdezte aggódva.
• Igen. Csak kicsit álmos vagyok! Azt hiszem, megyek és lefekszem, Ha megvacsoráztál, utána pakolj el létszíves! – hagyta magára a megszeppent unokáját. Amint beért a szobájába a könyves szekrényhez lépett. Ott elővett egy régi kötésű könyvet, és elkezdte fellapozni. A régi már itt-ott sárgás és barnás oldalak susogtak a nő keze alatt olyan sebesen lapozott, egészen addig, amíg meg nem találta azt, amit keresett.  – Ezt nem hiszem el! Hát elérkezett az idő. – suttogta miközben mereven nézte azt az egy oldalt, ahol nyitva volt a könyv.