1-Békés idők vagy talán még se?
Ez is egy újabb békés napnak indult Sawada Tsunayoshi számára. Azonban akkor még nem tudta, hogy ezen a napon sok mindenkinek megváltozik majd az élete. Namimori felé 6 virág közeledet, akik mindent megváltoztattak. Azonban, ekkor még nem tudta, hogy nem hiába kapta az a hat ember a pokol virága jelzőt.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Go- Gokudera- kun tedd el azokat a dinamitokat! – mondta kétségbe esetten egy barna hajú fiú, miközben egy nála magasabb szürke fejű fiút próbált meg lefogni nehogy neki menjen az előtte álló szintén szürke hajú fiúnak.
- Ugyan- ugyan, ne veszekedjetek! – csitította őket egy magas fekte hajú fiú nevetve. Az egész utca ettől a kis társaságtól zenget, de mivel senki nem volt az úton így senki nem rótta meg őket. Legalább is senki olyan, akit láttak volna, ugyan is a távolban valaki pont ezt a zajos társaságot figyelte.
- Egek, de egy zajos társaság vagytok ti! – az idegen hang mindenkit meglepett így csodálkozva fordultak a hang irányába. Az egyik falon egy hosszú fekete hajú lány ült keresztbe tett lábakkal és maga mellett megtámasztott kezekkel. Zöld szemei titokzatosan csillogtak, titokzatos mosolya elbűvölő volt. A kis társaság csak tátott szájjal bámulta a lányt. – Na, mi van? Nem láttatok még lányt? – kérdezte gúnyosan apró gonosz mosollyal az arcán, ami még jól is állt neki.
- Ki ez a lány? – kérdezte az egyik szürke hajú fiú, aki a legidősebbnek tűnt köztük.
- Hé, ki vagy te? – kérdezte a másik szürke hajú, akit az előbb üvöltözött.
- Azt egyelőre még nem kell tudnotok. – hunyta le félig a szemét. Hosszú fekete szempillái kiemelték a zöld szemét.
- Micsoda? – kérdezett vissza a srác.
- Legalább is még. Úgy is hamarosan megtudjátok, de ha most megbocsájtotok mennem, kell. Még sok teendőm van, és nem érek rá. – állt fel és leporolta a szoknyáját majd egy ugrással a kis csapat előtt termett. – Sayorana 10. generáció! – intett majd szép lassan elsétált és befordult a sarkon.
- Extrém furcsa egy lány volt. – jegyezte meg a legidősebb fiú.
- Volt valami furcsa benne… - mondta, a barna hajú, miközben az a helyet figyelte ahol a lány eltűnt.
- Igazad van. Volt valami határozottan furcsa abban a lányban. – jött a felelet egy újabb, de ismerős hangtól.
- Reborn! – kiáltott fel a fiú. – Hogy érted, hogy furcsa? – kérdezte, azonban a bébi nem válaszolt, csak azt a pontot nézte, ahol az imént eltűnt a lány.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Nos, milyenek? – kérdezte az érkezőt.
- Zajosak! – vont vállat mosolyogva. – Amúgy igazak a pletykák, hogy nem látszódik meg rajtuk, hogy őrzők lennének. Ha a gyűrűk nem lettek volna az újukon meg nem mondtam volna, hogy ők azok. Nem tűnnek veszélyesnek.
- Ne becsüld le őket nővérkém! Különben is nem azért jöttünk, hogy velük harcoljunk! – szólalt meg egy hasonló hang.
- Sose ítéld meg a könyvet a borítója alapján, főleg, ha nem tudod, mit rejt a tartalma.
- Te már csak tudod mi, Hana? – mosolygott. Zöld szemei vidáman csillogtak.
- Mivel rengeteget olvasok így ez természetes dolog. Valamit kell csinálnom, hogy ne legyek teljes olyan, mint a bátyám.
- A bátyád egy kosármániás, beképzelt, bunkó, izom kolosszus, akibe semmi kultúra nem szorult. – szólalt meg egy unott fiú hang.
- Na, megszólalt a nagy lustaság is. – szólalt meg egy másik hang.
- He? Bajod van? – méltatlankodott kissé unott hanggal a fiú.
- Elég legyen, ne veszekedjetek! – szólalt meg egy teljes más hang.
- Áh, főnök visszatértél? – kérdezte az első.
- Igen. Elintéztem a beiratkozásokat. És most induljunk!
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Te vagy Hibari Kyoya? – a hangra a fiú hátra fordult.
- Ki kérdezi? – kérdezte a szokásos közömbös stílusában. Azonban a lány nem válaszolt, hanem szép lassan felé lépdelt, majd megállt tőle egy karnyújtásnyira.
- Valahogy másképp képzeltelek el. – hajtotta oldalra a fejét és úgy nézett rá zöld szemeivel, mintha valami érdekes felfedezésre váró dolog lenne. – De te tényleg olyan, vagy mint ahogy leírtak. – mondta majd gyerekesen elmosolyodott.
- Ki vagy te? – kérdezte a fiú.
- Azt neked nem kell tudnod! – mondta, miközben hátul összekulcsolta a kezeit.
- Ha nem válaszolsz halálra marlak! – emelte fel a tomfákat.
- Jujci, most nagyon megijedtem! – mondta gyerekesen, mire a fiú felé, csapott, de az hirtelen eltűnt. – Nem rossz, de nem is elég jó. – jelent meg a háta mögött és a vállára tette a kezét. A fiú rögtön hátra csapott, de megint nem találta el a lányt. – Jaj, de kis heves vérmérsékletű vagy. – jelent meg előtte. Azonban mielőtt újra támadhatott volna egy új hang szakította félbe.
- Onee –san (nővérem)! Ideje indulni, fejezd be a játszadozást. – a fiú talán most az egy mutatott érzelmet az arcán. A kapun egy ugyan olyan lány sétált be, csak neki vörös szemei voltak.
- Hm, már is ennyi az idő? – fordult az érkezett felé a lány, mire az bólintott. – Aj, pedig szívesen szórakoztam volna még a Vongola híres felhő őrzőjével! – nézett a fiúra, akinek arcán még mindig tükröződött a döbbenet.
- Nem ezért jöttünk! Viselkedj normálisan! – szólt rá, mire a zöld szemű elhúzta a száját.
- Olyan komoly vagy… Ezért nincs szerencséd a szerelemben. – morogta, halkan, de húga így is meghallotta.
- Már mondtam, neked, hogy ne hozd összefüggésbe a nevemet a szerelmi életemmel. És most indulás! – mondta határozottan és elindult kifelé az iskolából.
- Jaj, húgi most megsértődtél? – nézett utána a zöld szemű, de amaz rá se hederített, csak kisétált a kapun. – Utálom, amikor ezt csinálja. – pufogott. – Nos, hamarosan újra találkozunk felhőőrző Hibari Kyoya! – mondta, majd egy intés kíséretében távozott.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Gyerekek, ma új osztálytárs érkezett! Bemutatom nektek Kuroko Ai-t. – mutatott a tábla előtt álló apró lányra. Hosszú világoskék haja volt és ugyan ilyen színű szeme.
- Kuroko Ai vagyok. Szeretek kosarazni és játszottam már csapatban is. Van egy iker bátyám és egy kutyám.
- Rendben foglalj helyet. – mondta a tanár és miután a lány helyet foglalt elkezdte az órát.