A mesemondó
Hé, tudtad? A mesék egyszer valóra is válhatnak...
Mindenki ismerte már még az is hallott róla aki eddig még nem találkozott vele. Az a hír járja róla, hogy mindig vándorol és ahova eljutt ott teljesen elbűvöli az embereket a varázslatos előadásaival. Halottad? Azt beszélik el fog jönni! Állítólag mindig tud valami újjal előrukkolni.
Hogy? Nem tudod kiről beszélek? Hát a híres mese mondóról!
*/*/*/*
Egy különös hely átlagos utcáján egy férfi jelent meg. Nem tűnt ki a tömegből anyira azonban szokatlan ruhájával magára vonta a figyelmet. Amikor elhaladt a háta mögött az emberek össze súgtak. A férfi egy kis csoport gyereknél állt csak meg.
- Hé, gyerekek akartok hallani egy mesét? - Kérdezte mosolyogva. A gyerekek nem tétováztak rögtön az idegen köré gyültek és izgatottan várták a mesét. Mindenki érdeklődve várta, hogy a férfi mit fog nekik mesélni. Az idegen elhelyezkedett majd neki fogott a mesélésnek. A gyerekek tátott szájjal hallgaták a férfit de a csodálatuk akkor nőt amikor a füstfelhőből szép lassan előtünt egy táncoló lány. Ő is olyan különös ruhát viselt mint a férfi. A csuklóját karperecek díszítették amelyek a nap fényében csillogtak ezzel is a lányra vonva a figyelmet. A mesélő nem zavartatta magát ugyan olyan átszellemülten mesélt tovább ezzel még inkább elbűvölve az egyre nagyobb közösséget. A lány olyan volt mintha csak egy illúzió lenne. Hosszú fehér haja kiengedve lengedezett körülötte miközben ő egyre csak táncolt. Valahonnan dob és csörgő szó hallatszódott egy ritmusos zenévé össze fonódva. A lány minden egyes lépése ritmusra történt. Teljesen elvarázsolta a közösséget. A dob pörgő hangja, a csörgő ritmusos hangja, a lány tánca és az idegen átszellemült beszéde mind össze fonódott és szinte egy másik világot vetítettek a gyerekek elé.
Amikor végzett a lány eltünt de a közönség még mindig a történet hatása alatt volt. Amikor észhez tétek vastapssal díjazták az előadást.
- Köszönöm! Köszönöm! Nagyon szépen köszönöm! - Hajolt meg a férfi. - Hagy mutassam be elbűvölő társamat Hikarut! - Forgatta meg a lányt aki ezután meghajolt. - Ugyan olyan ragyokó mint a neve nem de? - Kérdezte a férfi.
*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Halottátok a nagy hírt? - kérdezte izgatottan a most megjelent vörös hajú nő.
- Már mindenki hallott róla! Az egész város erről beszél! - Válaszolt egy sötétbarna hajú lány.
- Állítólag a teremvidék déli részén bukkant fel és az ott élő gyermekek tartott előadást. Bárcsak ott lehettem volna! Anyira kíváncsi vagyok rá hogy milyen lehet! -Ábrándozott a nő.
- Matsumoto neked inkább a papír munkával kéne foglalkoznod! - Szólalt meg egy alacsony fehér hajú fiú.
- Na de kapitány ön, hogy tud ilyen nyugodt lenn amikor ő is itt van? -kérdezte kissé felháborodva a nő.
- Még is ki van itt? - kérdezte értetlenül a fiú.
- Hát te nem is tudtad Toshiro? A világ egyik legkülönlegesebb embere tette tiszteletét a mi világunkban! - Válaszolt a barna hajú lány.
- És ki lenne pontosan ez a különleges ember? - Kérdezte fáradtan a fehér hajú. A két lány össze nézett majd bólintottak.
- Ezek szerint ő még nem ismeri. - Mondta bólogatva a vörös.
- Nem. - értett egyet a barna hajú.
- Akkor le kell szerveznünk. Ha mázlink van még itt van és nem állt tovább. - Mondta a vörös.
- Sikerülni fog időben? - Aggodalmaskodott a barna hajú.
- Sikerülnie kell! Ha össze fogunk sikerülhet!
- Vonjuk be a többieket is!
- Rendben! Ne aggódjon kapitány estére meg tudod ki ez az ember! - Mondta feltüzelten a vörös és lelépett a barna hajúval magára hagyva a döbbent fehér hajút.
- Nők. Ki érti őket? -Sóhajtott majd folytatta a munkáját.
*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Izgalmas estének nézünk elébe, nem igaz Hikaru-chan? -Kérdezte a férfi az eget bámulva miközben mellette a ködböl megjelent társa.
- De. Te leszel az első akit ilyen megtiszteltetés ér.- mondta semleges hangnemben.
- Ugyan már vald be, hogy izgulsz! - Mosolygott a férfi.
- Nincs miért izgulnom. Amíg azt parancsolod addig táncolok.
- Mondtam hogy nem muszáj ha nem akarod! A lényeg hogy te is érezd magad jól! - Mondta miközben végigsimított a lány arcán. - A társam vagy nem a szolgám nem kényszerítelek semmire. - Mondta majd az égnek szentelte újra a figyelmét. - Gondolom nem épp az a vágyad hogy egy magamfajtával legyél össze láncolva.
- Az elején zavart de már nem. - Jelentette ki a lány. - Különben is a leleked része vagyok és ez ellen senki sem tud mit tenni. A halálodig a részed leszek és ha meghalsz veled halok. - Mondta a lány miközben királykék szemeit a csillagos égboltra emelte majd eltünt.
- Nos akkor showtime! - Állt fel a férfi majd szép lassan elindult.
*/*/*/*/*/*/*/*/*
A terem teli volt halálistenekkel. Az első sorban a kapitányok ültek a második sorban a hadnagyok a kapitányuk mögött és a többi sorban a többi tiszt. Mind izgatottan váták, hogy az a különös mesemondó megjelenjen. Hirtelen füst jelent meg elöl a színpadon majd amikor eloszlott az idegen állt ott.
- Jó estét hölgyeim és uraim! Bizonyára már mindenki tudja, hogy ki vagyok de aki nem tudná annak bemutatkozok. Egyszerű mesemondó vagyok aki járja a világot miközben érdekesebbnél érdekesebb meséket oszt meg másokkal. - Hajolt meg.- Mondják csak, tudták, hogy a mesék valóra válhatnak?- kérdezte hirtelen. Erre morajlás futott végig a közönségen. Mindenki fülébe ugyan azt az ártatlan két mondatot suttogta egy hang.
Hé, tudtad? A mesék egyszer valóra válnak!
- Ismerik az ezer egy éjszaka meséjét? A történeteket egy Sherezádé nevű lány meséli Sahrijár királynak. Minden éjszaka bele fog egy új mesébe de nem fejezi be ezzel felkeltve a király érdeklődését. Ne aggódjanak én nem fogom húzni az idejüket. - Mosolygott a közönségre.- De ha nem bánják elmesélek majd párat közülük, de először egy másik történetet szeretnék elmesélni. A történet címe A Notredámi Toronyőr. Ez egy nagyon szép és megható mese csak úgy mint a legtöbb de még is meg van a maga varázsa. - Mondta majd koppantott egyett a botjával mire köd keletkezett. A férfi szép lassan neki fogott a mesének. A ködben megjelent a város ezzel azt érzékeltettve a halálistenekkel mintha ők maguk is részük lennének a történetnek. Látták a várost, az épületeket a tömeget, a toronyört és a lányt. A ködböl egy lány jelent meg. Hirtelen dob és csörgő szó hallatszódott mire sokan meglepetten néztek körbe. Hirtelen a lány elekezdett táncolni, s mint már annyiszor most is elvarázsolta a közösséget. Hirtelen kinyitotta szemeit és a legfiatalabb kapitányra emelte királykék szemeit aki edrig enyhén tátott szájjal figyelte, de most apró pír jelent meg az arcán.
Mese, mesét követet és a halálistenek teljesen elvesztek a történetekben.
- Köszönöm szépen a szíves figyelmüket! Megtiszteltetés volt önök előtt elmondani eme csodás történeteket, de lassan tovább kell, hogy álljak ragyogó társammal együtt.
- Köszönjük hogy szakított ránk időt! Rég volt már ilyen béke nálunk. - Válaszolt az öreg kapitány.
- Hát akkor engedjék meg, hogy bemutassam ragyogó társamat Hikarut! - Forgatta meg a lányt pont úgy ahogy délelőtt a gyerekeknél. - Nos, sayorana gotei 13 (viszlát 13 védelemi osztag)! - Hajolt meg a férfi majd hirtelen körül ölelte a köd és eltünt ragyogó társával.
*/*/*/*/*/*/*/*/*
A fehér hajú kapitány csendben sétált aa fecsegő hadnagyával az oldalán. Gondolatai még mindig a fehér hajú lány körül jártak. Egyszerűen nem tudott másra gondolni csak rá. Fájdalmas sóhajjal nyitott be az irodájába, hogy aztán a munkával próbálja elterelni a figyelmét amikor az asztalon meglepetés várta. Egy kék ambrózia feküdt békésen az asztalon. A fiatal kapitány meglepetten vette kézbe a virágot. Megforgatta, majd az ablakhoz sétált és a holdra nézett.
- Ez egy lehetetlen szerelem igaz?- kérdezte szomrúan mosolyogva. Hirtelen dobog és csörgők hangját halotta. Meglepetten kapkodta a fejét majd az ablak előtt elterülő kertre tévedt a pillantása. A sötet ködös éjben hirtelen egy alak bontakozott ki halványan. Nem szólt semmit csak nézte a fiút. Végül megeresztett egy halvány mosolyt és hátatt fordított a meglepett fiúnak, hogy aztán eggyé váljon a köddel.
Vége